.

Elhanyagoltam ezt a blogot, az az igazság. Nem láttam értelmét, hogy másokkal osszam meg a gondolataimat. A saját naplómba szépen vezetem az eseményeimet. De ma, visszaolvasva az eddigieket, észrevettem, hogy nem is olyan felesleges. Én is milyen kiszámítható voltam. A barátomnak hittem olyan emebereket, akik mellett ma köszönés nélkül megyek el az utcán. Kicsit talán kellemetlen dolog utólag belátni saját hibáinkat, de mindenképpen hasznos.

Előző bejegyzéseimhez képest az életem 180 fokos fordulatot vett. Nincs többé siránkozás egy elmúlt szerelem miatt, nincsenek hamis érzések olyan fiúk iránt, akiket nem érdeklek, de legfőképp nincsenek bennem jóérzések egy barátnő iránt. Talán az én hibámból, talán mások hibájából, de rengeteg dologra rájöttem, most már nem vágyom egy csajos délutánra, egy női beszélgetésre. 

Itt van nekem Plesom, akit eddig nevén se neveztem, most pedig minden napomat vele töltöm. Több, mint fél éve vagyunk már együtt, és eddig mindössze 1 olyan nap volt, hogy nem találkoztunk. Imádok vele lenni, ahogy Ő is velem, és nagyon szeretjük egymást. Mellette úgy érzem nem kell más, és arra is rájöttem, hogy amit Feci iránt éreztem, az nem szerelem volt. Az egy érzés volt, a küzdés, az akarat, és a makacsság keveredése. Vágytam rá, de mikor ott volt, már nem éreztem azt a lángot, ami azelőtt mindig. Vége.

Pleso már Vecsésen lakik, egy utcára tőlünk. :) Életem nagy részét itt töltöm, haza alig járok, de ez jobb is így. Idén érettségizek, a félévi átlagom a tavalyi hármashoz képest egy fél jegyet felfelé ugrott (3,5). A héten vannak a próbaérettségik, ma magyar volt, holnap töri, aztán matek, német, később pedig közgáz. Ha persze eljutok odáig. Elég sok igazolatlant begyűjtöttem Pleso költözése óta, mert szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Egyáltalán nem unjuk egymást, mint arra sokan következtettek. Szeretem, és ennél nem kell több. 

Az előzőekben szó volt az életre szóló barátságokról, Nomival, Biussal. Ez mára már kizárt. Mindannyian beláttuk, de azt hiszem semmit sem bántam meg a reménykedésen kívül. Miután összevesztem Nomival, a kis "Nomuszommal", nagyon sokáig hittem, hogy ennek itt nincs vége. Már megértettem. Úgy érzem Pleso felér ezer barátsággal!

A szalagavatóm december hatodika helyett január 17-én volt, és álmaimban sem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. A Plesoval való keringőzés felbecsülhetetlen volt, és ezerszer újracsinálnám, ha tehetném. :) Szeretlek Mackóka..